Reggel totál másnaposan keltem. Nem akartam Camino alatt inni. Hullaságba gyalogolni. Nem jó dolog - gondoltam. Hát tényleg nem az. Ettől függetlenül korrektül elindultam. Jah, mostanság valami "senda" nevezetű kiépített gyalogutakon... "pellegrino highway" járunk. A faluból kiérve egy fás úton találtam magamat... ami itt igen szokatlan. Sőt eddig nem látott jelenség. Ráadásul olyan érzésem volt, hogy visszafele haladok... rossz irányba... egy órát kutyagoltam ebben a tudatban. Ráadásul a kis koreai csaj előttem ment elvileg... gyakorlatilag nem láttam... sőt, az első település olyan ismerős volt... mintha tegnap a piát itt kezdtem volna. Para volt minden. De aztán helyére kerültek a dolgok. Amúgy Szekeresekkel megbeszéltük, hogy max. 32 km-t megyünk egy Bercianos del Camino településig. Megnyugtattak, hogy simán beérek Compostellába. Jah, amúgy 300 km-nél járok. (+ 2 nap)

Szóval pár óra után egészen rendbe jöttem. Jó tempóban haladva, az utolsó előtti településhez értem - a megbeszélthez képest - 1 órára. Ez azt jelentette, hogy kb. 5 óra alatt lenyomtam több mint 20 km-t. Jól van, akkor túl vagyok a nehezén. A szállásról kiszaladt egy Krisztofer nevű - persze, hogy német - srác. Szólt, hogy menjek be. Én elég lazán csak annyit mutattam neki, hogy megyek tovább. Mai napig elevenen él a kép bennem, hogy mutatja, hogy fasza csávó vagy... még csodálkoztam is... Amúgy 3 napja se előttem, se mögöttem, embert nem látok. Pedig kietlen, végtelen mezőkön gyalogolok. Mintha én lennék az egyetlen pellegrino. Egy középkori útra értem - "via trajan". Igazi szopatós. Öklömnyi kövek, térd-, bokaforgató. Hát ezen mentem én kb. 13.30-tól este 18.00-ig. Semmi körülöttem, se fa, se jelzés, se pihenőhely, se falu... de még a távolban sem (pontosabban volt kb. egynapi járásra). Persze, hogy a vizem elfogyott. Amúgy is kacsába nyomom, pláne itt. Jah, körülöttem sötét esőfelhők, amikből mindenhol zuhogott az eső. Ebben szerencsém volt, mert megúsztam egy csepp eső nélkül.

Szóval vártam a települést, ami az alberge-listám szerint 6 km-re volt. Hát egy nagy büdös lófaszt!! Semmi nem volt... SSSSEEEMMMIIIII... Csak jöttek a dombok... mondom, biztos mögötte lesz, csak nem látom, de mikor a 6. ilyenen vagy túl...? Akkor erdős részre... ott  biztos van település, fákat csak azért ültettek, hogy ne főjön meg a fejük. Hát nem. Lófaszt. Egyre gyorsabban kezdtem menni... tudtam már, hogy nem 26 km-nél járok. Elszúrni nem lehet az utat, mert leágazás nem volt sehol. Jah, közben elszakadt a zsákom jobb vállpántja... szétrobbant a körömvirág krém a  neszesszer zsákomban. Neszesszer zsákról csak annyit, hogy tudvalevőleg nem nagy rekeszek vannak benne... ha esetleg ilyen történne, jól tudd takarítani. Szóval összekeveredett a hintőporral, és a Canesten krémmel... amúgy tisztításkor - vízzel keveredve - egy olajszerű filmréteget alkotott, ezzel is segítve a napomat. Szóval üvöltöttem már a 4. órában, mert rossz esetben is tudom, hogy 12 km-t minimum mentem pluszba. Sehol semmi... csak a gyorsvonatot látni mellettem. Na, ekkor bepöccentem... a jókurvaanyád... velem nem basz ki senki... miafaszt képzeltek - persze erőm már alig volt - elkezdtem futni! Nagy szart fog megállítani bárki is... az sem érdekel, ha Leonig kell egész éjszaka futnom... akkor még egy lapáttal ráteszek...

Hát megkönyörültek rajtam... ha nem is az út mellett, de láttam egy települést... beestem oda. Alberge-be az volt az első kérdésem: "VATAFAKKK!!" és bökdöstem az alberge-listát. Erre az egyik szobából kijött a halott japo... amúgy a halott japo a jó japo. Kegyetlen tisztességes figura... mindent köszön, megoszt veled. Szóval jó srác.

Még föl se mentem a szobába, hogy  ledobjam a táskámat, hallok valami nyávogásszerű "hola" hangot. Hát kinézek a szobából, a kis koreai csaj a 150 cm / 40 kg-os testével lenyomta azt  a távot, amit én! Becarás. Keménység. Fennhangon röhögtem... tudtam, hogy ő is elszúrta... és a töke ki volt már. Egy rajzolt térképpel jött felém, és kegyetlenül magyarázott... nem tudtam neki mást mondani, csak hogy 40 km! Oszt halott japo helyesbített... 45... vagy 15 percig röhögtem fennhangon. Paráztam, hogy nem lesz hely este, de tök üres volt a szállás. 6-an voltunk. Elmentem zuhanyozni, és igazi sutyerák magyarba küldtem. Kerestem egy ikeás széket, bevittem a zuhany alá, és a testemet kényeztettem vagy 30 percig. Addig a tusfürdő se került elő. Amikor fogyni kezdett a melegvíz, akkor kezdtem mosakodni. Este nem én voltam a hvcs! Nem hősködtem a faluban. Pofám lapos puttana üzemmódban voltam. Persze megint mindenkinek bemutatkozni... név, lakhely, mikor, honnan indultál... mikorra tervezed a befejezést... grrr... és persze a szokásos kérdések... te miért nem beszélsz csak magyarul?? Hogy tudsz így beszélgetni bárkivel is... mondtam a hülye németnek, nem látod, hogy 20 perce veled beszélek. Amúgy Vácra udvarolt. :) Na, japoval megkajáltunk... látta a szánalmas menümet. Kukoricabefőtt olivabogyóval + narancs. Rádobott egy kicsi tojásos bokadijot meg almát. Én viszonoztam neki naranccsal. Elvettem a Caminos könyvét, mert azt hittem, lehet még japán mangám. Nem nyert. Este a lábfájdalomtól nem tudtam aludni. Annyira hasogatott, hogy ha rátettek volna bármilyen tárgyat, kilövöm műholdnak. Így "szerencsésen" sikerült 3 órát aludnom.

Utóirat: Mindenkinek üzenem, minden okk!!! ...nethiányban szenvedek... Ja, erről a vulkánról írjatok már valamit, mert kezdek parázni!!

Nagyobb térképre váltás

Nagyobb térképre váltás

Reliegosban