Jól kipihentem magamat... sokat ettem. Szóval pozitívan néztem a mai nap elé. Amúgy jól is ment a gyaloglás. Élveztem. Szinte futottam 12-ig. Utána elfáradtam. A terep senda volt... könnyen gyalogolható. A táj tipikus előváros. Bádogépületek, kis települések. Reggel egy öreg némettel vonultunk ki a városból kézen fogva. Sok képet lőttünk. Amúgy rám fingott egy ordenárét. Visszaadtam neki sunnyogóba... :) egy nagyobb buszmegállóba küldtem el... mindenki azt hitte, hogy a tata volt. Azért is kapta, mert egy 2 méteres vándorbottal sétált, amit nem rendeltetésszerűen használt. Szóval csak fogta és folyamatosan a bal herémet stimulálta vele. Szóval kettecskén, szerelemben hagytuk el a várost. Megizzadt az öreg, mert nyomattam az ütemet, ő meg állt, én meg mondtam, hogy go tovább. Dexter japora rávágtam egy metálvillát... aki megmutatta ismét a frenetikus fogait nevetés közben. Amúgy koreai és olyan imós-emós ábrázata van. 14.30-ra értem el Hospital de Orbigot. Gondoltam - a névből kiindulva - itt biztosan tudnak segíteni... amúgy a mai nap összeismerkedtem az aragón Peterrel. Együtt sétáltunk, amikor valami helikopter körözött felettünk, és fényképezett minket...? Kérdeztem tőle, hogy te maffiatag vagy. Kicsit bolond, de jól elvagyunk. Itt szállt meg ő is. A szállás frenetikusan szép!! Álom. Lövöm a képeket róla. Persze német dominancia már megint.
Hospital de Orbigo
